Erka Vagyonvédelem -
Nyomtatás

Rólunk

Cégünk 1992-ben alakult, elsősorban vagyonvédelmi kamerarendszerek kiépítésével foglalkozott.

Idővel bővült a cég portfóliója riasztórendszerek kivitelezésével, kapuautomatizálással is.
2012-től további új szolgáltatásokat vezettünk be: napelemes és tűzjelző rendszerek telepítése, karbantartása.

A kor és az élet kihívásainak megfelelően igyekszünk szolgáltatásaink körét bővíteni, olyan tevékenységekkel melyek szervesen kapcsolódnak fő tevékenységi köreinkhez és eredeti iskolai végzettségünkhöz.

Cégünkben hárman vagyunk tulajdonosok és egyben dolgozók, mindhárman elektronikai pályáról kerültünk a vagyonvédelmi szakmába. Lehetőség szerint minden területen bővítjük ismereteinket, tapasztalatokat gyűjtünk annak érdekében, hogy Önöket a lehető legszínvonalasabb szolgáltatásban részesíthessük.
Fontos számunkra ügyfeleink elégedettsége, hiszen ez jelenti családaink megélhetését és jövőbeni boldogulásunkat. Kivitelezéseink folyamán minden egyes jól működő rendszer, örömmel és büszkeséggel tölt el bennünket, értelmet ad munkánknak.

Ezúton szeretnénk megköszönni minden kedves ügyfelünk bizalmát, minden idetévedt látogatónak jó egészséget és boldogságot kívánunk!

 

 

Megjelent: 3756 alkalommal
© Blank Plazart - Free Joomla! 3.0 Template 2024